Beállítás kezdőlapnak
Hőmérséklet: °C


  • Programajánló
  • E-Market
  • Piactér
  • Rádió
  • Archívum
  • Hírlevél
  • Keresés a hírek témaköreiben:

  • Keresés az adatbázisban:

  • Összetett keresés
    -tól -ig

  • A DKMT aktuális programja
  •  
  •  
  •  
  •  

Zöld iskola: ürügy az együttműködésre

Környezetvédelem - 2007-11-15 22:53:18
Zöld Közösségi Házat és Erdei Iskolát adtak át november 14-én Mórahalmon. A volt határőrlaktanyából kialakított oktatási központban a tervek szerint együtt okítanak majd vajdasági és magyarországi gyerekeket a környezettudatos életre.

Egyszerre ötven iskolás

Az avatásban a kisebbek is segédkeztek
– Talán kicsit hosszú most ez az ünnepség, de higgyétek el: ez egy nagyon jó hely – biztatta az avatáson megjelent mórahalmi gyerekeket Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. A Kiskunsági Nemzeti Park, illetve a város önkormányzata által közösen megvalósított terv lényege az volt, hogy a volt határőrlaktanyában szállást, előadótermeket, labort alakítanak ki, ahová iskolai csoportok jelentkezhetnek majd – egyszerre ötven iskolást tudnak fogadni. A határ túloldalán, a Ludas-tó partján hasonló látogatóközpont épül.

– A védett területek önmagukban nem vonzzák a látogatókat, ehhez kellenek a létesítmények – mondta Gyarmati Zoltán vajdasági tartományi titkár. A fenntartható fejlődéshez szemléletváltásra van szükség, ehhez pedig képzésre. A hatékony természetvédelemhez nemzetközi hálózatot kell létrehozni, ennek első lépése a határmenti együttműködések kialakítása, amilyen ez – ugyanakkor hasonló megállapodása van Szerbiának Olaszországgal is. A mórahalmi központ tükörprojektje méreteiben ugyan szerényebb lesz, de az én szememben egy fokkal szebb is, mivel vízparton épül.

– A határ közelsége évtizedeken keresztül hátrányt jelentett ennek a térségnek, ideje volt, hogy valami jót is hozzon – mondta nyitóbeszédében Zakar Péter. – A határ nem választ el. A globális kihívásokra együtt kell megoldást találnunk: ilyen a környezeti értékek megóvása is.

Az ötödik projekt

A határőr-laktanyából mindkét állam közös értékeit védelmező intézmény alakult
A szemléletváltáshoz Magyarországon egyre inkább megvannak a feltételek. Kállay György, a Kiskunsági Nemzeti Park megbízott igazgatója rámutatott, hogy az utóbbi egy évben több hasonló projekt teljesedett ki, jellemzően határon átívelő együttműködés keretében. Az osztrák-magyar határ mentén, a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén oktató központot, a román-magyar határtól száz méterre, Biharugrán oktató központot és erdei iskolát adtak át. Látogatóközpontot avattak a Duna-Dráva Nemzeti Parkban és a Hortobágyon is. Az ilyen létesítmények célja, hogy kézzelfogható élményt nyújtva tudatosítsák a látogatókban: a természetvédelemért mindenki tehet.

– Akár szimbolikusnak is tekinthetjük, ahogy az épület funkciót váltott: határőrségből mindkét állam közös értékeit védelmező intézménnyé alakult – mutatott rá Kállay György. A központban 3-5 napos programokat fognak tartani, amelyek során egy összetett környezetbarát megközelítést próbálnak nyújtani a gyerekeknek. A képzés pedagógiai modulokból épül majd fel, ezeken belül az irodalomtól az ének-zenén át a kémiáig bezárólag mindenféle nézőpont képviselteti magát. Egy ilyen modul lehet például a „környezetbarát háztartás.” Lehet, hogy ezt a kisebbek verseken, egyszerűbb játékokon keresztül közelítik meg, a nagyobbak pedig a kémia vagy biológiatudásukat is segítségül hívhatják, vagy kísérletezhetnek a laborban.

Az oktatási központ november közepén egy hétvége alatt kétszáztíz pedagógust fogadott a Dél-Alföldről és a Vajdaságból. Az épület átadása után sportpálya, túraútvonal, parkoló és piknikhely kialakítása következik. A Ludas-tó partján épülő szerbiai látogatóközpont átadása májusra várható.

Tanács Gábor

Megtekintett oldalak: 5,294,617

A projekt partnerei: